Alpakaland - Magvetés

Március 15: Magvetés

Alpakaland nem csak állat-terápiás centrum, hanem egyben a közösségünk biokertészete is, ahol egyrészt azokat a zöldségeket-gyümölcsöket szeretnénk termeszteni, amik a hozzánk érkezők étkezéseinek az alapanyagai, hanem ellátjuk belőle a Migration Aid menekültszállásait, vagy más rászoruló családokat.

Ennek első állomása, hogy előkészítjük a májusban kiültetésre kerülő palántákat. Március 15-én 16-18 óra között, a Madridi úti menekültszálló ebédlőjébe várjuk mindazokat, akiknek van kedvük egy kis munkához földdel és magokkal. Kb. 300 palántányi magot ültetünk el, ezeket pedig utána 2 hónapig a Madridi menekült lakói gondozzák. Áprilisban-májusban azután ezeket a palántákat levisszük Alpakalandba, ahol a végső helyükre kerülnek (de az már egy másik program).

Minden élet egy maggal kezdődik

A Madridi úti menekültszállásnak és Alpakalandnak ez a közös programja az Ukrajnából menekülőket segítő projektek összefogását is szimbolizálja. Ha nem tudsz személyesen részt venni a magültetésen, de érdekel, hogy miről fog szólni Alpakaland a következő hónapokban, mik a célok és feladatok, szeretettel várunk március 15-én 18 órai kezdettel egy Zoom megbeszélésre, ami a projekt leendő önkénteseinek első találkozója.

A magvetésre legfeljebb egy gumikesztyűt kell magaddal hoznod, minden mást biztosítunk. A munka nagyobbik része, hogy a mintegy 300 db tőzegkorongot tápoldatos vízbe áztatjuk, a magok belehelyezése és az elkészült tápkockák elhelyezése a mini melegágyakban már egy gyorsabb munkafolyamat. A feladathoz 4-5 önkéntest keresünk, számítunk a szálló menekült lakóinak segítségére is.

Ha jönnél, kérjük, írj egy rövid üzenetet a hello@alpakaland.hu e-mail címre.

Facebook
Telegram
WhatsApp
Email

Adjuk össze 🙏

Segítő állatok, fa vár és fa játékok, kuckók a gyerekeknek – a te adományod és a te önkéntes segítő munkád teszi lehetővé, hogy mindez megvalósuljon Alpakalandon. 

Kattints ide

TUDJ MEG MINDENT ALPAKALANDRÓL

Hős leszek

Alpakaland hőse 💟

Segítő állatok, fa vár és fa játékok, kuckók a gyerekeknek – a te adományod és a te önkéntes segítő munkád teszi lehetővé, hogy mindez megvalósuljon Alpakalandon.